Archívum:


Linkek:

eMagyarország

Bővebben...


Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás
Magyar Államkincstár

Látogatók:

2010.06.17. óta

Tartalék: Vanyola-Adásztevel: 4-1

(2013.11.03.)

Az őszi szezon utolsó mérkőzésén győzelemmel szerettük volna zárni, de nem sikerült. Ez sajnos nem csak rajtunk múlott. A játékvezető páros többször tévedett a kárunkra és amit a második félidő elején 2 perc alatt csináltak, azzal végleg eldöntötték a mérkőzést. Nem mondom, hogy szándékosan csinálták, lehet, hogy csak ennyire képesek, de az tény, hogy velük már többször is meggyűlt a csapat baja. Azonban a játékvezetőkön kívül a helyzetkihasználásunkat és a védekezésünket is lehet hibáztatni. Gólhelyzetbe többször sikerült kerülni, de gólt csak egyszer értünk el. És amíg ilyen gólképesek vagyunk hátul, addig kevés, ha csak egyszer-egyszer találunk be egy mérkőzésen.

Felnőtt mérkőzésen: Vanyola-Adásztevel: 3-1

Tovább...


Tartalék: Adásztevel-Somló: 13-2

(2013.10.27.)

A mérkőzés összképét nézve az eredmény a Somlóra nézve hízelgő, mert nagyobb koncentrációval, okosabb játékkal még ennél is nagyobb különbséggel nyerhettünk volna. DE! Nem szabad elfelejteni, hogy egy 8 játékossal felálló csapatot győztünk le, akiknek az első 25 percben nem sikerült gólt lőnünk, sőt, még a vezetést is ők szerezték meg ellenünk. Az emberelőny persze a mérkőzés végére kiütközött és nyertünk, de az első félidő első felében mutatott katasztrofális játékunkra nem lehetünk büszkék. Bután, nagyképűen, ez ellenfelet lenézően fociztunk. Pedig ezt az ellenfelet nem lenézni kellett volna, hanem tanulni kell tőlük: a hozzáállásukból, az akaratukból. 8 emberrel is felálltak focizni, és végig is játszották a mérkőzést (nem jött hirtelen 2 sérülés, hogy félbeszakadjon a meccs), küzdöttek az utolsó pillanatig, aminek a végén egy gól lett az eredménye.

Felnőtt mérkőzésen: Adásztevel-Somló: 1-2

Tovább...


Tartalék: Mihályháza-Adásztevel: 9-1

(2013.10.20.)

Győzelmi remények nélkül, de tisztes helytállásban bízva érkeztünk Mihályházára. A sok hiányzó ellenére is úgy álltunk fel, hogy egy jó meccset játszunk a nálunk nagyobb erőt képviselő mihályházi csapattal. Az első félidőben voltak jó momentumaink, ahol csak a pontosság és egy kis szerencse hiányzott ahhoz, hogy nagyobb helyzeteket tudjunk kialakítani a hazai csapat kapuja előtt. 4-1-ig még a védekezésünk is aránylag jól működött. A támadásaink azonban kimerültek abban, hogy előre vágtuk a labdákat ... nem is tudtuk sokat birtokolni a játékszert, állandóan védekeznünk kellett. A sok védekezés pedig - nem is elsősorban fizikailag, sokkal inkább mentálisan - kifárasztotta a csapatot, aminek a következménye az utolsó 10 percben bekapott 5 gólban jelentkezett.

Felnőtt mérkőzésen: Mihályháza-Adásztevel: 4-1

Tovább...


Tartalék: Adásztevel-Malomsok: 1-3

(2013.10.13.)

Ismét vereséget szenvedtünk, de a játék képe alapján a döntetlen igazságosabb lett volna. Sőt, ha berúgjuk a helyzeteinket 1-1-nél, vagy a bíró nem annulálja les miatt a gólunkat, vagy a hazai pálya hazai göröngyéről nem befele pattanik a labda az ellenfél támadásánál, vagy ha a véleményes 11-est nem fújja be a bíró..., de nincs HA. A sportban a "Ha"-val kezdődő mondatok érvényüket vesztik. Koncentráltabban kell játszanunk, be kell rúgni a helyzeteket és pontosabban kell védekeznünk. Persze, azért egy kis szerencse sem ártana... A jövő héten, Mihályházán ismét megpróbáljuk, mert a remény hal meg utoljára!

Felnőtt mérkőzésen: Adásztevel-Malomsok: 2-4

Tovább...


Tartalék: Adásztevel-Nemesgörzsöny: 0-2

(2013.09.29.)

Az első félidőben jobban játszottunk, mint a fordulás után, bár nagyon sok labdát eladtunk, sok pontatlanság volt a játékunkban, de voltak helyzeteink. Ezeket sajnos most sem sikerült gólra váltanunk. A második játékrészben már kapkodtunk, erőlködtünk. Gólszerzési lehetőségeket nem is tudtunk kialakítani. A focit pedig gólokra játszák, amiből Nemesgörzsöny kettőt is tudott rúgni, mi pedig egyet sem. Lőtt gól nélkül pedig nem lehet mérkőzést nyerni. A csapat jól küzdött, megtett mindent a sikerért - hozzá kell tenni, hogy most voltunk a legtöbben a mérkőzésen, hisz volt 4 cserénk is. Dicséretes a fiatalok hozzáállása. Minden meccsen ott vannak, amit tudnak, azt kiteszik a pályára. Van köztük, aki nagyon ügyes, van köztük, aki nagyon lelkes, de jönnek, játszanak.

Felnőtt mérkőzésen: Adásztevel-Nemesgörzsöny: 0-5

Tovább...


Tartalék: Csót-Adásztevel: 3-0

(2013.09.22.)

Ismét kikaptunk, de a csapat nem érdemelt vereséget. Meg kellett volna nyernünk ezt az összecsapást. Mindhárom gólunk hatalmas egyéni hiba után született. De nem lenne igazságos, ha csak a hibázó játékosok nyakába varrnánk a vereséget, ugyanis megvoltak a helyzeteink az egyenlítéshez, sőt a győzelemhez is. Pontosabb, koncentráltabb támadás befejezésekkel nyerhető lett volna ez a mérkőzés a hibák ellenére is. Csót kb. 5-ször jutott el a kapunkig, abból 3 gólt lőttek, mi 10-15 labdát is berúgtunk a tizenhatosukon belülre, egyszer sem találtunk a kapuba.

Felnőtt mérkőzésen: Csót-Adásztevel: 4-2

Tovább...


Tartalék: Adásztevel-Vaszar: 2-6

(2013.09.14.)

Sajnos több rutinos játékosunk mélyen a tudása alatt játszik. A sorozatos vereségek pedig türelmetlenné, és elkeseredetté tesznek bizonyos játékosokat, akik, az első bekapott gól után teljesen szétesnek, elkedvetlenednek. Ilyen mentalitással nem lehet játszani. A már több éve futballozó, idősebb játékosoknak kell példát mutatni a fiataloknak. Nekik kellene őket irányítani, segíteni és nem fejet lehajtva bóklászni a pályán. Az nem sportemberi hozzáállás, hogy egy vesztésre álló meccset feladunk, hogy a bekapott gól után vigyorgunk és szórakoztatjuk az ellenfél játékosát. Emelt fővel kell nyerni, de emelt fővel kell veszíteni is. Amíg van egy-két ember a csapatban, aki ezt nem érti meg, addig nem is fogunk győztesen lejönni soha a pályáról.

Felnőtt mérkőzésen: Adásztevel-Vaszar: 1-3

Tovább...


Tartalék: Adásztevel-Mezőlak: 0-2

(2013.09.08.)

A Mezőlak 2-0-s győzelmet aratott és megszerezte első győzelmét. A játék képe alapján a döntetlen igazságosabb lett volna, sőt, ha a saját figyelmetlenségünk és fegyelmezetlenségünk miatt nem ajándékozunk két gólt az ellenfélnek és belőjük a helyzeteinket akár nyerhettünk is volna.

Felnőtt mérkőzésen: Adásztevel-Mezőlak: 4-3

Tovább...


Tartalék: Pápateszér-Adásztevel: 5-0

(2013.09.01.)

Az előző tudósítást úgy fejeztem, be hogy sokkal koncentráltabb, jobb játékot kell nyújtanunk, mint Marcaltő ellen, különben Pápateszéren semmi esélyünk sem lesz. A meccsen a kapusunk nyújtotta a legjobb teljesítményt az 5 bekapott góltól függetlenül. Volt egy-két bizonytalansága, többször szólni kellett neki, hogy induljon ki a labdákra, de amikor kifutott mindig elérte a csatárok előtt a lasztit, tisztázni tudott, sokszor bravúrral védett és neki köszönhetjük, hogy nem lett kétszámjegyű a vereségünk.

Felnőtt mérkőzésen: Pápateszér-Adásztevel: 9-1

Tovább...


Tartalék: Adásztevel-Marcaltő: 3-6

(2013.08.25.)

A hűvös, esős időben lejátszott bajnoki nyitányon az első félidőben nagyon rosszul játszottunk. A második félidőben végigtámadtuk a 45 percet, de mivel az utolsó passzokba hiba csúszott, nem tudtunk közelebb kerülni az ellenfélhez. Marcaltő együttese megérdemelten győzött az egyébként nagyon sportszerű mérkőzésen. A játékvezető sok hibával vezette a mérkőzést, de nem ezen múlott csapatunk veresége. A következő hétvégén, Pápateszéren, sokkal jobban, koncentráltabban kell játszanunk, különben hatalmas vereségbe szaladhatunk bele.

Felnőtt mérkőzésen: Adásztevel-Marcaltő: 8-1

Tovább...


Tartalék: Kemenesszentpéter-Adásztevel: 4-1

(2013.06.16.)

Hamar emberhátrányba kerültünk a mérkőzésen, de ennek ellenére meg kellett volna nyernünk az összecsapást, hisz számtalan ziccert dolgoztunk ki, s ha ezeknek csak a felét berúgjuk, nem lehetett volna kétséges a három bajnoki pont sorsa. A bajnokságban a 7. helyen végeztünk, de egy kis szerencsével és nagyobb koncentráltsággal a dobogó is elérhető lett volna, mint ahogy azt a bajnokság elején elterveztük.

Tovább...


Tartalék: Adásztevel-Mihályháza: 2-3

(2013.06.14.)

Összességében nem érdemeltünk vereséget, jól küzdöttünk, rászolgáltunk volna legalább a döntetlenre, de döntő helyzetekben, 2-1-es vezetésünknél ziccereket hibáztunk, majd jött az a szerencsétlen lesgól, és a megpattanó lövés. így sajnos vereséggel zártuk utolsó hazai mérkőzésünket. Vasárnap Kemenesszentpéteren a tét az 5. hely megtartása lesz, ehhez feltétlenül győznünk kell, amire ilyen szellemben játszva mindenképpen megvan az esélyünk.

Felnőtt mérkőzésen: Adásztevel-Mihályháza: 3-5

Tovább...


Tartalék: Adásztevel-Malomsok: 4-0

(2013.06.09.)

Nagy különbség volt a két csapat között, melyet pontatlanságaink miatt sokáig nem tudtunk érvényesíteni. A két kihagyott büntető mellett (ami nagy luxus) rengeteg helyzetet alakítottunk ki és puskáztunk el, erre jobban kell figyelnünk. Külön gratulálok Trosits Raulnak, aki első gólját szerezte pályafutása során.

Felnőtt mérkőzésen: Adásztevel-Malomsok: 3-2

Tovább...


Tartalék: Vanyola-Adásztevel: 2-1

(2013.06.02.)

Összességében elmondható, hogy egy sportszerű, jó iramú, mérkőzésen, kiváló játékvezetés mellett - minden dicséretet megérdemel a Takács László, Bagó János kettős, mert szinte hiba nélkül, nyugodt hangulatban, egy sárga lappal levezették a meccset - a csapat minden tőle telhetőt megtett, hogy megnehezítse az ezüst éremre hajtó hazaiak dolgát. A győzelem még 11 emberrel is nehéz lett volna Vanyolán, de 10 emberrel ez már a bravúr kategóriába tartozott volna. Nem sikerült, de ez a hozzáállás és csapatszellem, amit a tegnapi mérkőzésen mutattunk, ez már az őszi csapatunkat idézi. Ha így játszottunk volna Nyárád, Vaszar és Nemesgörzsöny ellen az elmúlt fordulókban, akkor most nem az 5-6. helyért játszanánk, hanem Vanyolával küzdhetnénk az ezüstért.

Tovább...


Tartalék: Adásztevel-Nemesgörzsöny: 1-8

(2013.05.26.)

Gyenge napot kifogó csapatunk megérdemelt vereséget szenvedett a harciasan, szervezetten játszó nemesgörzsönyi alakulattól, bár a vereség mértéke mindenképpen túlzott. Ismét bebizonyosodott, hogy kapus és főleg lelkesedés nélkül nem lehet ezt a sportágat eredményesen űzni. Négy fordulóval a szezon vége előtt elbúcsúzhatunk dobogós álmainktól, innentől kezdve már csak az lehet a célunk, hogy ne csússzunk vissza a tabella második felébe, hisz a tabella első két helyzettje ellen még csak ezután fogunk játszani.

Felnőtt mérkőzésen: Adásztevel-Nemesgörzsöny: 1-2

Tovább...


Tartalék: Adásztevel-Vaszar: 1-4

(2013.05.20.)

Rosszul játszottunk az első félidőben, pontatlanok voltunk, középpályánkon pedig szinte nem is védekeztünk. A második félidőre javult a játékunk, átvettük az irányítást, helyzeteket alakítottunk ki, kis szerencsével egyenlíthettünk volna, ahonnan új mérkőzés kezdődhetett volna, ám a mérkőzés hajrájában a fellazuló és átalakuló védelmünkön kétszer is átjutott az ellenfél, így összességében megérdemelt vereséget szenvedtünk egy nem jobban, de jóval szervezettebben játszó, sportszerű ellenféltől.

Felnőtt mérkőzésen: Adásztevel-Vaszar: 4-2

Tovább...


Tartalék: Nagyacsád-Adásztevel: 0-3

(2013.05.12.)

Összességében nagy volt a különbség a két csapat között, sok helyzetet alakítottunk ki, míg saját kapunk előtt igazán nagy ziccert nem jegyezhettünk fel. Középpályásaink sokat dolgoztak, bár passzaikba gyakran csúszott hiba, pontatlanság. A támadások befejezésénél akadtak gondok, hisz ha csak a ziccereket tekintjük, akkor is kétszer ennyi gólt szerezhettünk volna. Mindenki jól játszott, de kiemelném Szalai Gábort, aki hosszú sérüléséből visszatérve mindjárt meghatározó emberré lépett elő csapatunkban.

Felnőtt mérkőzésen: Nagyacsád-Adásztevel: 3-2

Tovább...


Tartalék: Adásztevel-Somlószőlős: 3-0

(2013.05.05.)

A vendégcsapat nem jelent meg, ezért a játékvezető 3-0-s gólkülönbséggel csapatunk javára ítélte a 3 pontot.

Felnőtt mérkőzésen: Adásztevel-Somlószőlős: 10-1

Tovább...


Tartalék: Adásztevel-Nyárád: 1-2

(2013.04.28.)

Összefoglalva a mérkőzést, kijelenthetjük, hogy az első félidei játékunk alapján rászolgáltunk a vereségre, szervezetlenül, ész nélkül fociztunk. A második félidőben megpróbáltunk javítani a játékunkon, de ez csak egy szoros vereségre volt elég. A játékvezető kritikán alul végezte a munkáját, az összes kétes szituációban az ellenfél csapatát támogatta, megadott egy jogtalan tizenegyest Nyárád részére, egy jogosat azonban nem fújt be nekünk, ráadásul a mérkőzés vezetése miatti felfokozott hangulat miatt két játékosunkat is kiállította. Nélkülük nehéz lesz hozni a Somló elleni mérkőzést, de ha a mostani meccsen hiányzó játékosaink visszatérnek, és mindenki játékra alkalmas állapotban jelenik meg a középiskolai ballagás után, akkor kiköszörülhetjük a csorbát.

Felnőtt mérkőzésen: Adásztevel-Nyárád: 5-1

Tovább...


Tartalék: Adásztevel-Csót: 5-0

(2013.04.14.)

Könnyed játékkal, megérdemelt győzelmet arattunk egy kissé szervezetlenül futballozó ellenféllel szemben. Kapusunknak és védelmünknek kevés dolga akadt, azt a keveset viszont jól ellátták. A középpályán uraltuk a játékot, sok labdát szereztünk és azokat gyorsan igyekeztünk megjátszani. Támadásaink gyakran jutottak el az ellenfél kapuja elé, de rengeteg ziccer kimaradt, amely szerencsére nem bosszulta meg magát, de a támadások befejezésének hatékonyságában továbbra sem javultunk, s ez intő jel lehet a következő mérkőzéseink előtt.

Felnőtt mérkőzésen: Adásztevel-Csót: 2-6

Tovább...


Tartalék: Mezőlak-Adásztevel: 1-2

(2013.04.07.)

Összességében 25 percig játszottunk jól ezen az összecsapáson, és ez szerencsére elégnek bizonyult a győzelem megszerzéséhez. Viszonylag stabilan védekeztünk - egy-két kihagyás azért most is előfordult - a passzokba viszont most is sok hiba csúszott, de ezt most a talaj rovására is foghatjuk. Következő mérkőzésünkön - hazai pályán Csót ellen - is a győzelem a cél.

Felnőtt mérkőzésen: Mezőlak-Adásztevel: 4-1

Tovább...


Tartalék: Pápateszér-Adásztevel: 10-1

(2013.03.24.)

Rossz játék, sok eladott labda, rengeteg pontatlan átadás, csapnivaló védekezés (fejenként 2-2 gólt minden védő elkönyvelhet magának a saját bűneként), rossz helyzetkihasználás a csatároktól: mindez együtt csak vereséget eredményezhetett, amely mindamellett, hogy jogos, azért túlzott arányú. Következő mérkőzésünkre, a bajnokságot veretlenül vezető Mihályháza ellen sokat kell javítani, ha tisztességes eredményt akarunk elérni.

Felnőtt mérkőzésen: Pápateszér-Adásztevel: 5-1

Tovább...